Előtte állok. Kérdéseim záporát zúdítom rá, Ő pedig csak jóságosan mosolyog, néha ingatja fejét, lassan, békésen, fehér-szakállasan. Egyre kétségbeesettebben és mind dühödtebben követelem a válaszokat. Aztán végre megszólal.
–Ember! Hogyan is érthetnéd meg válaszaimat, Te, aki nem tapasztaltad még a döntések, a csodák súlyát? Eónokig magyarázhatnám Néked a miérteket, de lásd, esetedben kivételt teszek; válaszold meg magad kérdéseidet!
* * *
Előttem áll. Furcsán kicsinynek tűnik, mégis hatalmas, s szívemnek kedves. Hogyne, hisz én teremtettem… Továbbra is értetlenkedik.
–Ha csakugyan Te vagy Isten, bizonyítsd be azzal, hogy kettéhasítod a földet a látóhatárig!
Végignézek a tájon, messzire. Lehunyom szemem, érzem a föld szagát, hallom az állatok neszezését, élvezem a leveleket cirógató napsugarakat. Érzem, hogy egy vagyok mindennel; egy vagyok a természettel… és egy vagyok az emberrel. Tekintetem reá vetem.
–Mit bizonyítanék azzal, ha kettéhasítanám a földet a látóhatárig?
–Látnám, hogy mindenható vagy, hogy Te vagy az Isten!
–Tehát szerinted az Isten a pusztítással bizonyíthatja, hogy ő Isten? Azzal, hogy a termőföldet kettészeli, fákat, bokrokat veszejt a mélybe, állatok és emberek otthonát teszi tönkre? Hát ilyen a Te istened? Imáitokban mindig azért reszkettek, hogy könyörüljek rajtatok…
Látom, hogy elbizonytalanodik.
–Akkor… Akkor add, hogy ne legyen halál, és az emberek örökké éljenek!
–Sok öreg imáját hallom nap mint nap, melyben arra kérnek, szabadítsam meg őket földi szenvedésüktől…
Közbevág.
–Éljünk örökké, örökifjan! Ha ebben segítesz, elismerem, hogy mindenható vagy!
–És mi lenne azután? Emberek születnének és sosem szállnának sírba, örök nyugalomra nem hajtanák fejüket. A Föld, melyen éltek, egyre népesedne. Az öregség helyett járványok tizedelnének benneteket.
–Akkor töröld el a halált, végleg!
Fáradt sóhaj szakad fel ajkaim közül, sajog a szívem, hogy nem tudom elmagyarázni Neki… Hát tényleg ennyire értetlen lenne? …tovább próbálkozom.
–És mi lenne azután? Egymás hegyén-hátán élnétek. Nem jutna élelem, de még talpalatnyi hely sem, ahol lakhatnál, és egymás ellen fordulnátok. Csakis a legerősebbek maradhatnának életben…
Látom rajta, egyre dühösebb, mint egy akaratos gyermek.
–Akkor teremts akkora követ, amit még Te sem tudsz felemelni! Ugye, hogy nem is vagy mindenható?!
Lemondóan lehajtom fejem és megcsóválom. Arcomon nincs mosoly.
–Mi értelme lenne, ha meg is tenném? Senki meg nem mondaná, hogy fel tudtam-e emelni, avagy sem, mivel Te és az egész világ belepusztulna. Mindezt egy olyan hitetlenért, mint amilyen Te vagy…
–Nem vagy Te semmi! Isten biztosan nem! Minden kérésem elől kitérsz; szavakkal ámítasz! Nekem nem kell ilyen isten!
Sarkon fordul és elviharzik. Fáj a szívem, hogy válaszaimmal nem segíthettem rajta, szomorú vagyok, hogy nem hisz bennem. De én még hiszek őbenne, és mikor egy építkezés mellett halad el, egy tégladarab a magasból éppen a háta mögött csapódik a földbe. Pedig csak a kisujjamat mozdítottam…
* * *
–Istenem, bocsáss meg! Többet nem zaklatlak ostoba értetlenkedéssel, hiszem, hogy minden úgy jó, és helyes, ahogyan Te elrendelted.
–No – mosolyog atyaian a szakállas Öreg – És mi az isteni hatalom?
–Az isteni hatalom az, hogy mindent mérlegelve és egybevetve a legkevésbé rossz döntés szülessen. A világon minden hatással van valamire, és az isteni beavatkozás következményeit előre látni kell… Én mennék is, élem tovább mindennapi életem, a súlyos döntéseket inkább Reád hagyom.
2 Responses
Ez nagyon szép lett 💕
Köszönöm.