Cica vagy nem cica…

Picture of benefikriszti

benefikriszti

Cica vagy nem cica - novella

Végre kiszabadultam a négy fal közül. Milyen régen feküdtem már a fűben és néztem a felhőket. Most élvezettel bámulom a páragomolyagokat a tiszta, kék égen. Meleg, őszi nap, ideális egy kis szabadtéri merengésre.

Ma is belefáradtam a gyerekeimmel való hadakozásba, hogy nekik mindenáron kell egy kiskutyus. De legalább egy cuki cica. Majd ők gondozzák, etetik. Persze. Mintha gyerekkori önmagamat hallanám vissza. Én is fogadkoztam. Harmadik próbálkozásra megtarthattam egy cicát, a Cirmit. Persze, a végén anyukámra maradt az ellátása, gondozása.

Nekem erre most nincs időm, energiám, pénzem.

Ugyanakkor sokat adhat egy kisállat a gyerekeknek; aki hozzájuk bújik, akit simogathatnak, játszhatnak vele. És felelősségre is tanítaná őket. Talán…

Gondolataim hálójából megpróbálok szabadulni, hagyni a dilemmázást. Most kikapcsolódni jöttem, nézni a fákat, az avar táncát a szélben. A munkámra kell összpontosítanom, a hatékonyságra. A befogadásra, hoyg termékenyebbé tegyem az elmémet.

A földön fekve kitárom karjaimat, hátha így magamhoz tudom engedni az egész világot. Behunyt szemmel élvezem, ahogy mellkasom, szívem kapcsolódni próbál az éggel… Kiürítem cikázó gondolataimtól zsibongó agytekervényeimet.

Hirtelen elrántom kinyújtott balomat, mert valami nedves ért hozzá. Tágra nyitom szememet, miközben villámgyorsan felülök. Egy kiscica retten hátra kobrasebességemtől.

A fákon a madarak csivitelése alábbhagy, csak a keserves nyávogás jut el tudatomig. A kis vörösbundás apró gombszemekkel néz rám. Óvatosan felé nyúlok. Picit elhúzódik, de aztán hozzáérinti orrocskáját az ujjhegyemhez, végül magától, erősen belenyomja fejét a tenyerembe.

Vékonyka, remegő testét többször végigsimítom, egészen a farkincája hegyéig, majd óvatosan karomba emelem. Felállok és körbenézek, mintha csak azt várhatnám, hogy meglátom a gazdáját. Ez persze gyakorlatilag lehetetlen, senki sem sétáltatja a gyéren látogatott ligetben a pár hetes kiscicáját.

Mindenképpen meg kell etetnem, nem hagyhatom magára. Hazaviszem.

Picture of benefikriszti

benefikriszti

3 válasz

  1. Na, tessék, hát eddig tartott a szilárd elhatározás? Várom a következő sztorit a vörösbundás kiscicáról, a végtelen kalandokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi írásaim

Az igazi gyöngyszem - novella

Az igazi gyöngyszem

A földrontó tüzektől szikkadt talaj réseiből feltörő kipárolgások nehezítették a lélegzést. A mérgező gőzök felhőjében a fél tucat férfialak körvonala mellett ocsmány fajzatok tagjainak imbolygása, csapkodása rajzolódott ki, miközben sötét fröccsenések pettyezték be a zöldes párát. A fekete testnedv hiába

Elolvasom »
Hitetlenek - novella

Hitetlenek

Előtte állok. Kérdéseim záporát zúdítom rá, Ő pedig csak jóságosan mosolyog, néha ingatja fejét, lassan, békésen, fehér-szakállasan. Egyre kétségbeesettebben és mind dühödtebben követelem a válaszokat. Aztán végre megszólal. –Ember! Hogyan is érthetnéd meg válaszaimat, Te, aki nem tapasztaltad még a

Elolvasom »
Kispajtás - novella

Kispajtás

Hajdanán, gyerekkoromban, kaptam egy mókust a nagyapámtól. Egy igazi vörös bundás, bozontos farkú mókuskát. Azonnal a szívemhez nőtt, amint megláttam. Markomba vettem. Édesen szuszogott, pelyhes szőre csiklandozta a tenyeremet. Egy darabka almát adtam neki, fogai harsogva harapták a gyümölcshúst. Sokat

Elolvasom »