Kopog az eső az ablakon. Orromat a hideg üveghez szorítom, leheletem fehér párát von az üvegre. Ujjaimmal követem a folydogáló cseppeket, melyek különféle utakon csordogálnak lefelé, a mélybe. Némelyik lassan vánszorog, míg más pillanatok alatt veti le magát a párkányra, onnan pedig a földre…
Elszakadok az ablaktól, a süppedős fotelbe vetem magam. Lábaimat fázósan felhúzom, a pulóvered alá, amit viselek. Arcom belefúrom egészen, még mindig a Te illatodat érzem. Könnycsepp gördül alá arcomon, akár az eső az ablakon. Azt hittem, már minden könnyemet elhullattam…
Nem bírom tovább a csendet. Felpattanok, és bekapcsolom a rádiót. A hangerőt feltekerem, és nagy lendülettel végignyúlok az ágyon. A mennyezetet bámulom, de lelki szemeim előtt az a pillanat játszódik le, amikor először rám pillantottál. Végigmértél tüzetesen, tán kicsit rosszallón, de a segítségemre siettél. Csurom vizes voltam, a hajam még akkor is csöpögött, mikor egy csésze forró kávét szürcsölgettünk egy presszóban. Szemembe néztél, lesimogattad az arcomról a vizet, és mosolyogtál. Akkor, ott is ez a zene szólt…
Nem bírom tovább! A rádióhoz gördülök és kikapcsolom. Zokogok megállíthatatlanul. Magamhoz ölelek egy párnát, és szorítom erősen, mert érezni akarlak. Ez a párna most Te vagy! Telesírom, majd a sarokba vágom. Dühös vagyok, hogy nem vagy itt! Azt ígérted, sosem hagysz el! Most mégis itt vagyok egyedül…
Kirobbanok az ajtón, levágtatok a lépcsőn, ki az utcára. Rohanok feléd. Az sem érdekel, hogy teljesen elázom. Nem érdekel az eső, a ruhámba szivárgó nedvesség. A pulóvered egyre nehezebb rajtam, de akkor is megtalállak! Semmi sem állhatja utamat. Lábammal felverem a vizet, miközben kétségbeesve kutatlak. Az esőfüggönyön keresztül átfénylenek a lámpák. Az egyik villámsebesen közeledik felém. Ijedten magam elé kapom a kezem és sikítok. Először csak a hatalmas járművet látom, de utána megpillantalak Téged is. Nyújtod a kezed felém, és én az enyémet feléd. Megérintelek, igazán…
Határtalanul boldog vagyok, még az sem érdekel, hogy a testem ott fekszik a kamion előtt vizesen, élettelenül…
2 Responses
Kriszti, te kegyetlen vagy 🙂
Hát, arra a bizonyos, szomorkás zenére nem írhattam happy endet. 🙂