Eső

benefikriszti

benefikriszti

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: linkedin
Eső - novella

Kopog az eső az ablakon. Orromat a hideg üveghez szorítom, leheletem fehér párát von az üvegre. Ujjaimmal követem a folydogáló cseppeket, melyek különféle utakon csordogálnak lefelé, a mélybe. Némelyik lassan vánszorog, míg más pillanatok alatt veti le magát a párkányra, onnan pedig a földre…

Elszakadok az ablaktól, a süppedős fotelbe vetem magam. Lábaimat fázósan felhúzom, a pulóvered alá, amit viselek. Arcom belefúrom egészen, még mindig a Te illatodat érzem. Könnycsepp gördül alá arcomon, akár az eső az ablakon. Azt hittem, már minden könnyemet elhullattam…

Nem bírom tovább a csendet. Felpattanok, és bekapcsolom a rádiót. A hangerőt feltekerem, és nagy lendülettel végignyúlok az ágyon. A mennyezetet bámulom, de lelki szemeim előtt az a pillanat játszódik le, amikor először rám pillantottál. Végigmértél tüzetesen, tán kicsit rosszallón, de a segítségemre siettél. Csurom vizes voltam, a hajam még akkor is csöpögött, mikor egy csésze forró kávét szürcsölgettünk egy presszóban. Szemembe néztél, lesimogattad az arcomról a vizet, és mosolyogtál. Akkor, ott is ez a zene szólt…

Nem bírom tovább! A rádióhoz gördülök és kikapcsolom. Zokogok megállíthatatlanul. Magamhoz ölelek egy párnát, és szorítom erősen, mert érezni akarlak. Ez a párna most Te vagy! Telesírom, majd a sarokba vágom. Dühös vagyok, hogy nem vagy itt! Azt ígérted, sosem hagysz el! Most mégis itt vagyok egyedül…

Kirobbanok az ajtón, levágtatok a lépcsőn, ki az utcára. Rohanok feléd. Az sem érdekel, hogy teljesen elázom. Nem érdekel az eső, a ruhámba szivárgó nedvesség. A pulóvered egyre nehezebb rajtam, de akkor is megtalállak! Semmi sem állhatja utamat. Lábammal felverem a vizet, miközben kétségbeesve kutatlak. Az esőfüggönyön keresztül átfénylenek a lámpák. Az egyik villámsebesen közeledik felém. Ijedten magam elé kapom a kezem és sikítok. Először csak a hatalmas járművet látom, de utána megpillantalak Téged is. Nyújtod a kezed felém, és én az enyémet feléd. Megérintelek, igazán…

Határtalanul boldog vagyok, még az sem érdekel, hogy a testem ott fekszik a kamion előtt vizesen, élettelenül…

benefikriszti

benefikriszti

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi írásaim

Az igazi gyöngyszem - novella

Az igazi gyöngyszem

A földrontó tüzektől szikkadt talaj réseiből feltörő kipárolgások nehezítették a lélegzést. A mérgező gőzök felhőjében a fél tucat férfialak körvonala mellett ocsmány fajzatok tagjainak imbolygása, csapkodása rajzolódott ki, miközben sötét fröccsenések pettyezték be a zöldes párát. A fekete testnedv hiába

Elolvasom »
Hitetlenek - novella

Hitetlenek

Előtte állok. Kérdéseim záporát zúdítom rá, Ő pedig csak jóságosan mosolyog, néha ingatja fejét, lassan, békésen, fehér-szakállasan. Egyre kétségbeesettebben és mind dühödtebben követelem a válaszokat. Aztán végre megszólal. –Ember! Hogyan is érthetnéd meg válaszaimat, Te, aki nem tapasztaltad még a

Elolvasom »
Kispajtás - novella

Kispajtás

Hajdanán, gyerekkoromban, kaptam egy mókust a nagyapámtól. Egy igazi vörös bundás, bozontos farkú mókuskát. Azonnal a szívemhez nőtt, amint megláttam. Markomba vettem. Édesen szuszogott, pelyhes szőre csiklandozta a tenyeremet. Egy darabka almát adtam neki, fogai harsogva harapták a gyümölcshúst. Sokat

Elolvasom »