Csillag születik (?)

Picture of benefikriszti

benefikriszti

Csillag születik - novella

A színpad mögötti jótékony homályban állok. Hallom a tomboló közönséget, több százan, akár több ezren is lehetnek. Kíváncsi vagyok, ki fog most fellépni. A fal mögül kikukucskálok, de csak a zenekart látom. A nézők türelmetlenkedni kezdenek. Valaki megszólal a hátam mögött: „Te jössz!”, és mire felfognám a szavak értelmét, egy nagy taszítás következtében a színpadon találom magam.

Az erős reflektorfény teljesen elvakít. Hunyorgok, kezemmel próbálom árnyékolni szememet, hogy ne vakuljak meg. Megjelenésem a tömegből üdvrivalgást vált ki, tapsolnak. Mikor továbbra se mozdulok, a zaj kezd csitulni, és lassan értetlenkedő moraj lesz úrrá a nézőtéren. Észbe kapok, hogy rám várnak. Végre megmutathatom tehetségemet. Kicsit felbuzdulva, de még mindig félszegen a középen árválkodó mikrofonhoz lépek, és… Meglátom a nézősereget. Megannyi ember áll itt, tolong, hogy jó műsorban legyen részük. Nem hagyhatom cserben őket!

Egyik kezemet a mikrofonra, másikat a tartóállványra kulcsolom, hogy egy kis biztonságérzetem legyen. Elgondolkodom, hogy mit is énekeljek, majd a Honfoglalás című film betétdala mellett döntök. Az nagyon szép… Levegőt veszek, és elkezdek énekelni. Ezt a dalt otthon már sokszor elpróbáltam, és úgy éreztem, egész jól megy. Belekezdek az első versszakba. Máris érzem, hogy magasabban indítottam, mint szoktam, ráadásul a hangom is szörnyen remeg. Teljesen elbizonytalanodok, hogy mi lesz ebből, de mégsem hagyhatom abba. A zenekar csatlakozik, de ez sem segít sokat. A magas hangokat szinte nyivákolva énekelem ki. Egyszerűen nem tudom megnyitni torkomat az izgalomtól és a kudarctól való félelemtől. Folytatom, hiszen egy profi nem hagyja abba…

Egy profi nem, de én totálisan amatőr vagyok! Azt se tudom, hogyan kerültem ide! Még mindig nem hagyom abba. A tömeg ráébred, hogy átverték őket, nem erre fizettek be. Kiabálni kezdenek, és talán meg is dobálnának, ha lenne náluk valami értéktelen tárgy… Elhallgatok, hiszen igazuk van. Könny szökik a szemembe. Hát ennyi? Ennyire vagyok csak képes?! Az lehetetlen! Már olyan régóta várok erre az alkalomra, nem hagyhatom, hogy csak úgy eltűnjön!

Erőt veszek magamon. Tudatomból kizárom a tömeget, a fényeket, a színpadot, és elképzelem, hogy otthon vagyok, egyedül. Lehunyom a szemem, elengedem a mikrofont, és újra belekezdek a dalba. Először alig hallani a hangom, de a nézők lassan lepisszegik egymást, és újra bizalmat szavaznak nekem. Én csak állok a színpadon, és énekelek. Úgy, ahogyan otthon. Szívemet, lelkemet beleadom a dalba, a benne szereplő sólyommal együtt szárnyalok.

Az utolsó hangok is elhagyják ajkamat, lassan magamhoz térek révületemből. A színpadon állok, karjaim kitárva az ég felé. Először síri csend ül a helyszínre, majd hirtelen hangos, örömteli ováció tör ki az emberekből. Ezek szerint sikerült. Mosolyogva nézem őket, és boldog vagyok, hogy örömöt szerezhettem nekik. Sikeremen felbuzdulva egy ritmusos dalba kezdek, megragadom a mikrofont állványostul, és táncpartneremként forgatom. Amikor nincs szöveg, kígyózó mozgásommal kápráztatom el a közönséget, majd hangommal hihetetlen hajlításokat viszek véghez. Tombol a tömeg, engem ünnepelnek. Fürdöm az elismerésben…

Végül rádöbbenek, hogy ideje kiszállnom a kádból. Elzárom a zuhanyt, a mai fürdőszoba-koncert véget ér…

Picture of benefikriszti

benefikriszti

2 Responses

  1. Nagyon aranyos, jól megírt történet, meglepő csattanóval a végén! Nagyon tetszik! Köszönöm, hogy olvashattam!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legutóbbi írásaim

Az igazi gyöngyszem - novella

Az igazi gyöngyszem

A földrontó tüzektől szikkadt talaj réseiből feltörő kipárolgások nehezítették a lélegzést. A mérgező gőzök felhőjében a fél tucat férfialak körvonala mellett ocsmány fajzatok tagjainak imbolygása, csapkodása rajzolódott ki, miközben sötét fröccsenések pettyezték be a zöldes párát. A fekete testnedv hiába

Elolvasom »
Hitetlenek - novella

Hitetlenek

Előtte állok. Kérdéseim záporát zúdítom rá, Ő pedig csak jóságosan mosolyog, néha ingatja fejét, lassan, békésen, fehér-szakállasan. Egyre kétségbeesettebben és mind dühödtebben követelem a válaszokat. Aztán végre megszólal. –Ember! Hogyan is érthetnéd meg válaszaimat, Te, aki nem tapasztaltad még a

Elolvasom »
Kispajtás - novella

Kispajtás

Hajdanán, gyerekkoromban, kaptam egy mókust a nagyapámtól. Egy igazi vörös bundás, bozontos farkú mókuskát. Azonnal a szívemhez nőtt, amint megláttam. Markomba vettem. Édesen szuszogott, pelyhes szőre csiklandozta a tenyeremet. Egy darabka almát adtam neki, fogai harsogva harapták a gyümölcshúst. Sokat

Elolvasom »