A minap furcsa eset történt a negyedik kerületi, profinak nem mondható élelmiszer-üzletben.
Kiss Betti, a fent említett budapesti kerület gyógyszergyárának egyik dolgozója a szokott módon elindult hazafelé. A kaputól a buszmegálló felé haladva felidézte magában az aznap vásárolandó dolgok listáját, mely ezen a napon összesen egy kiló friss kenyérre rúgott.
Mivel a megállóban igen kevés ember várakozott, arra következtetett, hogy a busz nemrég ment el, így van majdnem tíz perce még; jó alkalom, hogy beugorjon a néhány méterre arrébb lévő boltba. A kint sorakozó bevásárlókocsikra fittyet hányva belépett az épületbe, és egy kis kitérővel szerzett magának egy kosarat. Ezután egyenesen a kenyeres állványhoz ment, ahol néhány darab pékáru gubbasztott.
Tekintete végigsiklott a három-négy darab kenyéren, majd tovább kutatott papír után. Átpásztázta a polcokat egyszer, kétszer, de nem látott egy szálat se. Tanácstalanul álldigált egy darabig. Csak egy árva nylonzacskó volt elterülve az egyik polcon. Jobb híján azzal akarta szemrevételezni az árut, de ahogy bal kezébe vette a műanyagot, jobb kézzel már nyúlt is a kenyérért és megfogta!
Kicsit keménynek érezte, de már nem akarta visszatenni a helyére, hiszen nem steril kézzel indult hazafelé, és már a bevásárlókosarat is szorongatta pár perce. Így hát a kenyeret bedugta a zacskóba és fizetett a pénztárnál. Az éppen bent álló buszt szerencsésen elcsípte, majd a papír-kérdés feledésbe is merült.
De kérdem én, kedves olvasóim, hova tűnhettek a boltból a papírok? Ki a felelős a higiénia eme nagyfokú hiányosságáért? A mai világban, ahol nap mint nap megannyi vírussal és baktériummal találkozunk utcán, boltban, kenyéren…!
